A Nagy Árvíz előtti időkben (1879) csak Boszorkányok szigete, Szél utca vagy Boszorkányporond neveket találhatunk a régi térképeken. A hidak felépültével és a Tisza-szabályozásával tűnt el az a két ér (Fok és Kis-Tisza ér) mely körbevette a Boszorkány-szigetet és így megszűnt a „sziget” jellege és maradt „félsziget”. A városi hiedelmek szerint itt égették el az 1728-as boszorkányper vádlottait.
A mai szegedi Boszorkány-sziget a város központjához közel, a Tisza jobb partján 50-200 méter szélességben és 2 km hosszan terül el.
Nevét a magyar történelem legsötétebb korszakáról kapta. A magyarországi 124 boszorkányper felét a középkorban Szegeden tartották. A perek mind egytől egyig kivégzéssel végződtek.
A Szegedi Boszorkányokról:
A 17. századi boszorkányperek kiváltó okaként a súlyos aszályt, korábbi évek éhínségeit és árvízeket szokták emlegetni. Az 1700-as évek elején a nyugtalanság jelei mutatkoztak Szegeden a lakosság körében. A török hódoltság alól 1686-ban felszabadult Szegeden az élet nagyon nehéz volt. Megnőtt a nincstelenek, csavargók és koldusok száma. A régebbi lakosság és az újonnan betelepült szerbek, horvátok, németek között mindennaposak voltak az összetűzések. A szegediek ezeket a károkat a boszorkányoknak tulajdonították. A város „leghíresebb boszorkánya” a 82 esztendős Rózsa Dániel, ki a város főbírája és legvagyonosabb polgára volt.
Rózsa bűne: Társaival együtt egy akó pénzért hét esztendőre adták el a csapadékot a töröknek. A vád szerint az esőt egy zacskóba kötötte el, amit hordói alá rejtett.
1728 júliusában több kivégzést tartottak Szegeden, melyek máglya általi halállal végződtek. Rózsa és társai is ekkor lettek elégetve. Az elítélteket megkínozták illetve a nőket lefejezve égették el.
Értékek
