A kékfestő anyag a paraszti viseletben és a lakástextilek körében egyaránt jelentős szerepet játszott. A munkába vett vásznakat először jól kifőzték, majd szárították, simára mángorolták. Ezután kézi mintázóval szigetelő festékanyagot nyomtak a kelmére, száradás után indigóoldatban (csávában) festették kékre. A szigetelő massza alatt festetlen maradt a vászon. Szárítás, majd kénsavas-sósavas fürdőben való mosás után a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín mintái, virágai. Keményítés után lóhajtású járgányos mángorlóval fényesre, „habos”-ra mángorolták az anyagot. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint.
A kecskeméti kékfestő műhely U alakban épült, földszintes, nyeregtetős épület. Az É-i telekhatáron áll a nyomó (mintázó) egyablakos, egyajtós, gerendás deszkamennyezetes helyisége; itt rakták a vászonra a dúcokat. Hozzá kapcsolódik az ugyancsak gerendás mennyezetes istálló, jászollal; a mángorlót hajtó lónak a helye. A K-i telekhatáron áll az udvar felé nyitott mángorlóhelyiség, benne kétszáz éves, Csongrádról hozott mángorló. A D-i telekhatáron egy helyiség a festékes kádak számára, mellette egy másik a keményítésre, mindkettőben eredeti eszközök, szerszámok. A telek utcai részén egy 1947-ben épült földszintes, sátortetős kockaház áll, ennek K-i oldalához csatlakozik a leírt műhely-együttes, amely az 1970-es évekig működött. A Magyarországi Műemlékjegyzékben szereplő épület.
