Története, leírása
A Kecskeméti Planetárium felejthetetlen csillagászati élményt nyújt minden korosztálynak. Kivetíthető az Egyenlítőtől az Északi-sarkig bármely földrajzi szélességről látható csillagos égbolt, szemléltetvén a Föld forgásának különböző látványát. Az Egyenlítő csillagos égboltján a híres Dél-Keresztjét és a legközelebbi szomszédos csillagot (a Centaurit) is szemügyre vehetik a látogatók. A planetáriumban azt is meg lehet nézni, hogy az Északi-sarkon csupán egyetlen csillag kel föl és nyugszik le: a Nap.
Nappal és zuhogó esőben is varázslatos látványt nyújt a planetárium tetejére vetített égbolt, például a tízezer évvel ezelőtti csillagos égbolt. Szemléltetik az égitestek mozgását, és megtekinthető az űrszondák által a bolygókról, holdjaikról, kisbolygókról, üstökösökről készített színes közelképek, valamint a világ legnagyobb távcsöveivel több órán át fényképezett felvételek csillaghalmazokról, csillagközi anyagfelhőkről, galaxisokról. A Föld forgását szimulálva azt is el lehet játszani, hogy képzeletben fölgyorsul az idő, sőt olyan élményben is részesülhetnek a vendégek, mintha űrhajóban lennének .
A planetárium közművelődési intézményként nemcsak csillagászati-űrkutatási, valamint fizikai és egyéb ismeretterjesztéssel foglalkozik, hanem helyet ad különféle közművelődési programoknak, amelyekre igény van, és az intézmény falai között megvalósíthatók.
Csoportok számára (akár különleges igényekhez igazodva is) az élő előadások dominálnak, zenei aláfestéssel, színes diaképekkel és a csillagos égbolt kivetítésével illusztrálva.