A Nagykunság központjának története a 13. századig nyúlik vissza. Az ázsiai, török eredetű kunok magyarországi letelepedésük után keresztény hitre tértek, önálló közigazgatási egységekbe szerveződve elfoglalták sajátos helyüket a rendi társadalomban, de kultúrájuknak néhány eleme napjainkig tovább él földrajzi nevekben, szavakban, szólásokban.
A nagykunsági városok határa a török hódoltság idején, a 17. században növekedett meg jelentősen, amikor az elpusztult apró falvak megmaradt népét és határát bekebelezték. Ezért is nevezik Hatkunságnak ezt a mikrotájat, mivel csak hat település éledt újjá a 18. században. Ezek életmódját a pusztákon folytatott szilaj, azaz legeltető állattartás és a tanyás földművelés jellemezte. Mezővárosi rangjukat is ez a termelési szerkezet biztosította századokon keresztül.
A huszonháromezer lelket számláló Karcag jellegzetes alföldi mezőváros, amely fekvéséből, kulturális, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási és gazdasági szerepéből következően vált a táj központjává. A település több vallási felekezetnek ad otthont: protestáns magyarságát a Kossuth teret ékesítő romantikus stílusú református templom, az egykori görög kereskedők jelenlétét a szép ikonosztázú görög templom, a katolikusokat – akiket a 18. században királynői parancs telepített le – a 19-20. század fordulóján épült kecses katolikus templom igazolja.
Értékek
