A katolikus jászsági nép hagyományos viselete a 19. század közepén élte virágkorát. A Jászság az Alföld egyik legjelentősebb szűcsközpontja, ez viseletében is megmutatkozik. A férfiak széles karimájú fekete pörge kalapot vagy alacsony nemezsüveget, vagy fehér báránybőr sapkát viseltek. A gazdagok ünneplője sötétkék vagy fekete, kék sujtással díszített posztóruha volt. Az ellenzős nadrághoz (hosszú, szűk szárú, bélelt posztónadrág) álló nyakú dolmányt, és lakodalmakba rókaprémes mentét is felvettek, amelyet nagy ezüst- vagy más fémgombokkal díszítettek. Alatta kézelős, bő ujjú gyolcsinget viseltek, amelyhez világoskék posztómellény és négyzet alakú vagy hosszúkás fekete nyakravaló illett. Fehér ködmönük is volt, csípőig érő, fekete prémmel, kevés zöld hímzéssel. Általános, téli templomi viseletük a fehér bőrből varrt suba, fekete báránybőr gallérral, több színű, később csak zöld selyemmel hímezve. A szegényebbek jellegzetes lábbelije a bocskor mellett a puha szárú, oldalt varrott, fordított-varrott talpú fekete vagy sárgás marhabőr csizma volt, a módosabbak kordován (finom kecskebőr) csizmát viseltek.
A lányok színes szalagokat fontak a hajukba, a végére piros csokrot kötöttek. Az asszonyok középen elválasztották és kétoldalt ívelten előreigazították a hajukat, hogy kilátszott a fejfedő alól. Fonatukat tarkó fölött lúdtollal vagy kontyfával kontyba tűzték. A lányok pártát, az asszonyok a kontyukra bársonyból szabott főkötőt viseltek, melyet arany vagy ezüst csipke, és hátul saját anyagából lapos szalagcsokor díszített. Hétköznap egy színes, ünnepen 4–5 fehér, keményített alsószoknyát viseltek. A jellegzetes ünnepi felsőszoknya virágmintás selyemből, taftból készült; derekán apró nyitott ráncokkal, bokáig érő. A többnyire bő, ráncolt kötény, a kecele a szoknyánál kb. egy arasszal rövidebb, csipkével szegett; anyaga fekete, kék vagy fehér, ünnepen elöl megkötött piros szalaggal. A rövid, fodros aljú, arany vagy ezüst sujtással díszített, bársonyból készült pruszlikot (elöl gombolodó, testhez simuló, kivágott női mellényfélét) színes selyem vállkendővel viselték. Télen az asszonyok is viseltek rókaprémes mentét. Mély, kerek nyakkivágású, rövid, fehér ködmönük zölddel, barna ködmönük feketével hímzett. A csípőig érő, palástszerű, kerek gallérú, általában barna kisbunda jellegzetes és egyben legnyugatibb alföldi elterjedési területe a Jászság. Jellegzetes lábbeli a harisnya-cipő mellett a piros kordován bőrből varrt, csörgős sarkú csizma.
A jász viselet feltámasztásának első megvalósítói a néptánccsoportok voltak, majd a lovas bandériumok, népdalkörök és díszítőművészeti körök is követték a példát. 1989-ben a Jász Múzeum szorgalmazására a Jászság rég elfeledett, színpompás viselete a figyelem középpontjába került. Az 1995-ös évben ünnepelte a Jászkunság a Redemptio 250 éves évfordulóját, és ekkor rendezték meg első alkalommal a jászok világtalálkozóját.
Erre a nagy ünnepre már nemcsak a hagyományőrző közösségek, hanem magánszemélyek részére is készültek ruhák. A rekonstrukciókhoz a Jász Múzeumban és a helytörténeti gyűjteményekben fellelhető eredeti ruhadarabok adták a mintát. Azóta korosztályra való tekintet nélkül egyre többen varratják meg, és különböző ünnepeken magukra öltve büszkén viselik a régi parasztpolgári viseletet. A 21. század elején a jász viselet újjászületésének lehetünk tanúi: az elmúlt években létrejöttek a ruhákat készítő népi varróműhelyek, és megteremtődtek viselésének alkalmai. Ilyenek a történelmi évfordulók, a város- és falunapok, a jász bálok, a jász világtalálkozók, de az is gyakorlattá kezd válni, hogy a lakodalmakban éjfélkor jász viseletbe öltözik át az ifjú pár, és abban mulatnak reggelig.
