Története, leírása
A község fő látványossága az 1903-ban épült neogót Római katolikus templom, a Rákóczi út 77. szám alatt található. A 18. században épült kicsiny és romos állapotban lévő kápolna a 19. századra már nem tudta megfelelően kiszolgálni a falu közösségét. 1896-ban kiadták a helyi plébánia alapítólevelét, két évre rá pedig bizottságot alapítottak egy új, nagyobb templom építésének kimunkálására. A kápolna életveszélyessé vált, 1901-ben a hatóság bezáratta, 1902-ben pedig lebontatta. Még ebben az évben Czigler Győző budapesti műegyetemi tanár tervei szerint Wagner Márton és társa megkezdték az új templom építését, mely 1903-ban elkészült. A templom nevezetessége, hogy belső festését 1933-ban Aba-Novák Vilmos és Chinovini Ferenc, a Szolnoki Művésztelep művészei végeztek. A szentély és a diadalív egyházi témájú freskóit Aba-Novák, a templom hajójának történelmi freskóit Chinovini Ferenc készítette. A freskón a településen élő emberek közül többet megörökített a művész.