Kunszentmárton a Tiszazug központja, a Hármas-Körös kanyarulata mentén fekszik. Mortun néven az 1075-ös garamszentbenedeki apátság alapító levelében említik. Szentmárton néven első írásos említése 1377-ben kelt oklevélben olvasható. A tatárjárás után kunok települnek e vidékre. A 16–17. században a településnek adományozás és vásárlás útján több birtokosa volt (Radych-Bosics család, Kolláth István, Sennyei István). A török pusztítások következtében többször elnéptelenedett, 1699-re lakatlanná vált. 1718-tól a jász betelepülők Jászapátiból és Jászalsószentgyörgyről érkeztek. A lakosság gyors növekedését az 1739-es pestisjárvány törte meg. A redempció adta kiváltságok miatt a betelepülők számára is vonzó lett, ami nagy lökést adott Kunszentmárton fejlődésének. A település mezőgazdaságát meghatározták a hatalmas puszták, melyek lehetőséget kínáltak a szarvasmarha-, ló-, és juhtartásra. 1806-ra első hídja is felépült. A település 1807-ben mezővárosi rangot kapott, Nagykun kerületi székhely lett. A városi címmel járó jog az évi négy országos és egy hetivásár tartására kedvezően hatott az ipar és a kereskedelem fejlődésére, a városkép kialakulására. Folyami átkelőhelye az Alföld forgalmának lebonyolításában is fontos szerepet játszott. 1876-ban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulása után Kunszentmárton rendezett tanácsú város lett. A vasútvonalak a búza szállítása mellett bekapcsolták az itt élőket az ország kulturális, gazdasági vérkeringésébe. Az ipar virágzó területének minősült a malomipar és a téglagyártás. Kunszentmárton jeles személyisége Bozsik Kálmán fazekasmester, akinek díszedényi bejárták Los Angelest, New Yorkot, Chicagót, Stockholmot, Rómát, Amsterdamot, Párizst, Brüsszelt. A második világháború idején a települést hatszor érte légitámadás, a község lakosságának zöme helyben maradt.
Értékek
Közép-Tisza-vidék, Kunszentmárton
