Története, leírása
1873-74-ben készült el a romantika egyik szép épületeként a Kocsis- vagy Holló-ház, amely elsősorban lakóháznak épült, ám az idők során sokféle funkciót töltött be.
Ebben a házban született Holló László (1887-1976) Kossuth-díjas festőművész; az épület anyai nagyapjának, Kocsis Sándornak a tulajdona volt. Ezért nevezik Kocsis-féle háznak, később Holló-háznak. A ház tervezője ismeretlen, valószínű, hogy pesti építész(ek) munkája. Holló László gyermekkorában (1890-es évek) az emeleten 8-10 bérlakás, földszintjén boltok és a Rosenthal-kávéház kapott helyet. Később működött benne iskola, adóhivatal, Kereskedelmi Kaszinó, honvéd iroda, magánszanatórium, olvasóegylet, lakások és gyógyszertár.
Az 1980-as évek végén korhűen és esztétikusan felújították. Az emeleten irodákat, földszintjén gyógyszertárat és a Móra Ferenc Művelődési Központ Galériáját helyezték el. Emlékezve a ház egykori neves szülöttére, születésének 90. évfordulója alkalmából tisztelői márvány emléktáblával jelölték meg az épületet.