A Duna-Tisza közi homokhátságra a tatárok elől menekülő kunokat IV. Béla király telepítette le 1239-ben. A nomád életmódot folytató kunok katonai szolgálataikért cserébe IV. László királytól jelentős kiváltságokat: jogszolgáltatási és igazgatási autonómiát kaptak. A települést először 1389-ben kelt királyi oklevél említi “Feledhaz” néven. 1526-ban az országra támadó török seregek elpusztították, s a vidék több mint 200 évre lakatlan pusztává változott. A török kiűzése után a terület a Német Lovagrend birtokába került. A Lovagrend a lakatlan terület benépesítését 1743-ban engedélyezte. Félegyháza 1743-dik évi betelepülőinek 60 %-a a Jászságból és a Kunságból , 40 %-a az ország más vidékeiről származott. 1745-ben – mint a Jászkun Kerület egyik települése – a község részt vett a jászkun redemptióban s a hajdani kun kiváltságok folytatásaként igazgatási és jogszolgáltatási önkormányzatot, szabadparaszti jogállást szerzett.
A fő közlekedési utak melletti község 1753-ban már 8 kiskun település és 34 puszta igazgatási és bírósági központja volt. 1774-ben kapott mezővárosi szabadalma évi 4 országos vásár megtartását engedélyezte, ami tovább növelte központi szerepkörét és vonzását. A gyorsan fejlődő város gazdaságát a földművelésre és a nagymértékű külterjes állattartásra alapozta. A városközpont arculatát ma is meghatározza az 1772-ben épült kereskedőház, és a hajdani mészárszék klasszicista épülete. A városiasodó település tornácos, kúria jellegű, paraszt-polgári házait a század végén – a városközpontban és a Kossuth utcán – díszes emeletes házak és zártsoros építési mód váltották fel.
1876-ban a kiváltságolt Kiskun Kerület beolvadt a vármegyékbe, de Félegyháza járási székhelyként továbbra is megtartotta központi szerepkörét, amelyet kiépülő iskolahálózata és a század végére kialakult vasúti csomópont jellege tovább erősített. Korszerű üzlethálózat szerveződött, egyre nagyobb teret nyertek a részvénytársaságok: elsőként a gőz- és villanymalmok és a pénzintézetek. A századforduló évtizedeiben Félegyháza iskolavárossá fejlődött, s jelentős részt vállat a régió tanítóképzésében, a gimnáziumi és ipari oktatásában. Polgári leányiskolája 1895-től 50 éven át működött. A két világháború között nagymértékben fejlődött az elemi népiskolai hálózat, különösen a nagyhatárú település tanyai iskolahálózata. A 20. század második felétől a városiasodás gazdasági alapját továbbra is a mezőgazdaságban, kisebb részben az állami ipari üzemekben megtermelt jövedelem biztosította. Tovább fejlődött az infrastruktúra. A városközponthoz csatlakozó többszintes épületek csoportos elhelyezésével kialakultak a lakótelepek.
