Története, leírása
A csipke többféle technikával készíthető, mintásan áttört, laza vagy tömöttebb szövedék. A magyar népművészetben ismert és jelentős a rececsipke, a varrt, tűzött vagy tűcsipke, a vert csipke, a fonott csipke. A vert csipke országosan elterjedt, de a magyarság körében csak szigetszerű készítési központjait ismerjük; a vert csipke nagyobb része felföldi vándorárusok révén jutott el a falvakba. A csipkeveréshez szükséges felszereléshez több eszköz tartozik: a fűrészporral megtöltött csipkeverő párna, a csipkeverő fácskák (amelyekre a cérnává sodrott len-, ritkábban selyem- vagy gyapjúszálakat feltekerik), papírra rajzolt minta (amelyet a párnán a készülő csipke alá fektetnek) és a gombostűk, amelyekkel a kettesével összefogott szálakat a minta fölött letűzik. A csipkeverés a Nagykunságban az 1930-as években terjedt el; több százan foglalkoztak ekkoriban ezzel a különleges díszítő technikával.
A „Karcagi vert csipke” a település értéktárát is gyarapítja, az abádszalóki felterjesztéssel közös beadványt "Vert csipke" néven fogadta be a megyei értéktár 2018-ban.