A kárpátaljai Aknaszlatina (Szolotvino) a Tisza jobb partján, Técsőtől 24 km-re fekszik. A Tisza túlpartján a romániai Máramarossziget terül el. A két települést híd köti össze. Az 1944-ben lerombolt régi hidat 2000-es évek végére újjáépítették. 2007-től ukrán-román határátkelő.
A helység 14. század közepén a történelmi Máramaros megyében települt, az 1360-as írott forrásban Zlatina néven említik. A város 1941-ben Akna- és Faluszlatina egyesülésével jött létre. A Szlatina helységnév feltehetően román eredetű, az Akna- előtag sóbányászatra utal. A város lakóinak életét nagyban meghatározó ipari méretű sókitermelés a 19. században indult meg. A sóbányászat történetét a helyi bányamúzeum mutatja be. Szent Antal szobrát a beomlás előtt álló Ferenc bánya kápolnájából 1944-ben mentették ki.
A Római katolikus templom kertjében a Millecentenárium tiszteletére félkörívben elrendezett, mészkőből és stukkóból készült, hét magyar szent szobrával szoborparkot avattak. A hét vezér tiszteletére idézettel ellátot kopjafák állítanak emléket.