A Tisza közelségében élők megélhetését a halászat mindenkor meghatározta. A folyószabályozás előtt az 1880-as évekig, az áradáskor elöntött területek sekélyebb vize kedvezett a halszaporulatnak, így a halászatnak, pákászatnak.
A halkereskedőket fisérnek, vagy ficsérnek nevezték, akik szegényebb sorsú halászokat foglalkoztattak. A fisérek feladata a hal értékesítése volt. A hal feldolgozására Szeged és Algyő között úgynevezett halhasító tanyák működtek.
A halhasító tanyákon a halpénztől (pikkelytől) és belsőségtől megtisztított halat sózó kádban sózták, napon szárították, majd gyékénybe csomagolva szállították, értékesítették. A halászok között elkülönültek a kishalászok és a nagyhálós halászok. A kishalászok úgynevezett „egy embörös” szerszámokkal, míg a halászbokrok gazdag zsákmányt biztosító nagyhálóval dolgoztak.
Értékek
