A 10-13. században ez a vidék olyan ligeterdős táj volt, ahol a folyók és holtágak térségében gazdag hínár, mocsár és lápi vegetáció burjánzott. Az itt lakók mező- és erdőgazdasági tevékenysége, majd a 19. század közepén meginduló folyószabályozó és ármentesítő munkája nyomán a táj átalakult. A ligeterdők megfogyatkoztak, a szántók, kaszálórétek és ártéri legelők egyre nagyobb területet foglaltak el. Mindezek ellenére ma is itt található hazánk egyik olyan kultúrtája, amely leginkább érintetlen maradt. A kőris-szil ligeterdő legszebb állománya a Nagy-hegytől délkeletre elterülő Téb-erdő és tőle északabbra az Öreg-tölgyes. Mindkettő olyan ősi erdőmaradvány (120-130 éves tölgyfákkal), gyertyános-tölgyes, ahol a Kárpátokból leereszkedett ritka alhavasi növény, a kárpáti sáfrány is megtalálható.
Mint stratégiai pontot a 9. század végén a Kárpát-medencébe éppen ezen a vidéken beköltöző magyarság is megszállta, ennek bizonyítékai a Nagy-hegyen előkerült honfoglalás kori női sír megmentett mellékletei.
Zsigmond király 1410-ben a falu felét udvari apródjának, Nagymihályi Albertnek, a későbbi egyházi bárónak, horvát bánnak adta, míg másik fele leányági öröklés révén került a Báthoriak birtokába. Ez utóbbiak a 15. század első felében a falu román kori templomát lebontva, gótikus stílusban újat építtettek, s azt freskókkal is díszítették. Ez idő tájt a lakosság száma 480 fő körüli lehetett, tehát a falu a környék egyik legnagyobb települése volt.
A falut – elzártsága miatt – a XVI–XVII. század török–magyar háborúi nem érintették, annál inkább földesurainak a változásai. A Báthoriak kihalása után az erdélyi fejedelmek birtokaként 1626-ban vámmentességet kaptak az itt lakó, kereskedéssel is foglalkozó jobbágyok, 1665-ben I. Lipót vásártartó joggal is felruházta fel Tarpát. A település legdicsőbb évei a II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem vezette szabadságharchoz (1703–1711) kapcsolódnak. Tarpa szülötte az az Esze Tamás, aki a Habsburgok elleni fegyveres felkelés egyik kirobbantója volt. Az ő és a tarpai katonák érdemei jutalmaként a fejedelem 1708-ban a falut hajdújoggal ruházta fel, azaz neki mint földesuruknak csak katonai szolgálattal tartoznak. A tarpaiaknak nem kellett robotolniuk, a háromévente megkötött szerződés szerint pénzben válthatták meg mind a földesúrnak járó szolgáltatást, mind a királyi dézsmát. 1836-ban a beregi falvak közé ékelődött, a 16. századtól Szatmár megyéhez számított falut Bereg megyéhez csatolták, ahova a középkorban is tartozott.
Tarpa életében az újabb jelentős változást az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés hozta, amely a csehszlovák–magyar határt a falu keleti szélén húzva meg, elvágta természetes piacától, Beregszásztól és Munkácstól. A falu – mint a magyar oldalon maradt legnagyobb, közel négyezer lelkes település – a csonka Bereg vármegye székhelye volt 1920–24 között, helyet adva számos hivatalnak. A két világháború közötti időket jellemző szegénység és orvoslásának szándéka ösztönözte arra e korszak nagy tekintélyű politikusát, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, hogy 1931-ben itt induljon az országgyűlésiképviselő-választáson. Az 1944-ben kivégzett politikust végakarata szerint Tarpán, szeretett népe református temetőjében temették el.
A második világháború végén, az orosz front gyors elvonulása után, 1944. november 21-én a Tisza és az országhatár közötti beregi rész valamennyi 18–50 év közötti férfi lakosát „malenkij robot”-ra a Szovjetunióba hurcolták. Tarpáról mintegy négyszázötven férfit vittek el, akik közül alig több mint százan tértek csak vissza Oroszországból.
Az első bécsi döntést követően a járás előbb Bereg és Ugocsa vármegye, majd Kárpátalja visszacsatolása után ismét Bereg vármegye része lett.
Értékek
