Nagyarban, ebben a kis Szatmár megyei faluban a mai napig áll egy ősöreg fa csonkja, melyet féltő szeretettel óvnak a helyiek, és messze földről is ellátogatnak hozzá a magyar történelmet, irodalmat kedvelők. Ez a pusztulásában is méltóságteljes méretű „Petőfi-fa” sokat látott és sokat szenvedett, de megmaradt törzsét kegyelettel őrzik, hiszen a monda szerint a fa lombjai alatt írta Petőfi Sándor A Tisza című versét.
Petőfi Sándor 1846 nyarán költőbarátja, a későbbi márciusi ifjú, Obernyik Károly bíztatására Szatmár megyei körútra indult. Bár 1847. februárjában Pesten keltezte, mégis a nagyari táj ihlette Petőfi Sándort „A Tisza” című versének megírására. A legenda szerint egy itteni tölgyfa árnyékában vetette papírra költeményét a „kanyargó Tiszáról”.
A község a fát Petőfi-fának nevezte el, körbekerítette, tövéhez virágokat ültetett és emléktáblával látta el. Sajnos, a többszáz éves tölgy hosszas betegség, és felelőtlen kezek által okozott tűz miatt 1996-ban elpusztult. Az egykori, Nagyar-Kisar Közös Községi Tanács már az 1980-as évek végén gondoskodott a Petőfi-fa utódjáról, amikor a terméséből hajtatott kis tölgyet a beteg „szülő” mögé ültette. Hamarosan egy másik utód is született, ugyanis a kisújszállási Városvédő Egyesület nemes cselekedetének köszönhetően az eredeti tölgy utolsó makkterméséből sarjadt csemete 1999-ben visszakerült a fa környezetébe, így napjainkban két utód, két csaknem egyidős testvér őrzi a költő nagyari látogatásának emlékét, és élteti tovább az egykori faóriáshoz kapcsolt Petőfi-legendát.
