Az első templomot 1776-ban építették nádtetővel, torony nélkül. Az 1800-as évek elejére, a gyarapodó közösség szolgálatára bővítették a templomot. Ekkorra lett orgonája a temolomnak, és emelvénye a kórusnak. A falakon Szirmai Antal festőművész freskói láthatók. Az 1900-as évek is új lendületet hozott a közösségnek, hiszen domborműves képeket vásároltak, új orgonát állítottak fel, és színes üvegablakokra cserélték a korábbi egyszerű ablakokat. A ma is látható templom és plébánia 1913-ra készült el.