Szajol a Tisza bal partján, Szolnok megyeszékhelytől mintegy 10 km-re fekszik. 1261-ben IV. Béla oklevele Zoyli formában említi először. A város neve feltehetően török eredetű, az oszmán török soylu 'nemes, előkelő' szóból eredhet. Nevének jelentéséből a település lakóinak nemesi származására következtetnek. Egy 1788-as összeírás szerint a nemesek jelentős számban éltek a településen. Feltehetően Soylu, Zayl, Szolnok ispán leszármazottja volt a település alapítója. A 15. századtól sűrűn változtak a település birtokosai, az egri vármegye tulajdonába került, a török hódoltság idején a szolnoki szandzsákhoz tartozott, majd a koronára szállt. A település az 1691-es és 1697-es tatár betöréskor, valamint a kuruc időkben elnéptelenedett. Szajol lakosságának többsége mindig katolikus volt. 1640-ben már önálló plébániája volt, 1744-ben templomot építettek a megroskadt fatemplom helyén. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban a szajoliak is részt vettek. A település fő feladata a seregek elszállásolása volt. A 19. század második felében a vasútépítés nagy lendületet adott a falu fejlődésének. Az 1848 után épített vasútvonalak Szajol-Szolnoknál találkoztak, így Szajol Szolnok rendezőpályaudvarává vált.1910-ben a keresők 15%-át a vasút foglalkoztatta. A jó közlekedési viszonyoknak köszönhetően a lakosság egy része Szolnok gyáraiban, üzemeiben talált munkát.
További lehetőségeket az élő és a Holt-Tisza kínál. A szajoli területet négy tóegység alkotja, a holtág a horgászok kedvelt helye. Az első artézi kutat 1925-ben fúrták.
Értékek
