A Pusztatemplom Ajtaja Kinyílik

Minden hét évben kinyílt a Pusztatemplom ajtaja, de azt tudni kellett, mikor, mert a kincs tűzként feladja magát. Aki akkor bement az ajtón, sok kincset szerezhetett magának. Volt egyszer egy szegény asszony, aki azt gondolta, hogy ő bemegy, mert tudta, hogy mikor nyílik ki, ott leste kisfiával együtt, aki olyan kétéves forma lehetett. Amikor kinyílt a Pusztatemplom ajtaja, az asszony bement, a kisfiát bevezette magával. Ahogy beléptek az ajtón, mindenütt rengeteg pénz, arany, drágaság hevert a ládákban, dobozokban. Azt a sok drágaságot valaki oda rejtette. Az asszony kisfiáról megfeledkezve megrakta kötényét arannyal és kijött az ajtón, hogy majd még egyet fordul. Ahogy kiöntötte a kötényéből a sok drágaságot, az ajtó becsukódott mögötte. A kisfia bennmaradt. Aztán már nem kellett neki se arany, se semmi, csak a gyereke után siránkozott, hogy mi lesz vele. Mivel tudta, hogy a Pusztatemplom ajtaja minden hét évben csak egyszer nyílik ki, jól megjegyezte magának az időpontot, és szomorúan kivárta a hét esztendőt. Ott leste, hogy az ajtó mikor nyílik ki. Mikor letelt a hét esztendő, az asszony megint bement, mert az ajtó kinyílott, s meg is találta a kisfiát. A gyerek közben nőtt, növögetett, szép kilenc-tíz éves kisfiú vált belőle. Az asszony boldogsága végtelen volt, de nem tudta, hogy mivel élt a gyerek hét esztendőn keresztül. Meg is kérdezte tőle. A gyerek azt válaszolta:

- Öregapám mindig gurigázta a piros almákat, azon éltünk.

Az asszonyt, már nem érdekelte a pénz, csakhogy a fiát megtalálta és kihozhatta a föld alól. De megtudta tőle, hogy ott él egy öregember, aki kincset őrzi, az gurigázta neki a sok piros almát.