A Betyárok Átka

Egy tordai szegény ember lánya, hogy pénzt keressen, elszegődött Törökbecsére szolgálólánynak. Csak negyedévenként egyszer látogathatta meg szüleit, ilyenkor mindig gyalog tette meg az utat szülőfalujáig. Akkor a szegények gyalog jártak, a tehetősek szekéren vagy lóháton. Útja minden alkalommal a Pusztatemplom közelében vezetett, mert arra visz az országút. Egyszer, amint éppen Torda felé halad közel a Pusztatemplomhoz, az idő hirtelen rosszra fordult. Az ítéletidő elől a lány bement a Pusztatemplomba, hogy bőrig ne ázzon. Az ítéletidőnek azonban csak nem akart vége szakadni, közben beesteledett. A szolgálólány a sötétben nem mert hazaindulni, elhatározta, hogy reggelig meghúzza magát a falak között , s majd csak akkor folytatta útját. Félelemtől és hidegtől reszketve elaludt az egyik sarokba kuporodva. Éjszakának évadján egyszer csak hangos beszédre riad fel. Ahogy kikukucskált a sarokból, látta, hogy a templom elülső részén néhány sötét ruhás kalapos ember gödröt ás, egy pedig ott áll és karbafont kézzel némán figyeli a többit. A sápadt holdfényben a szolgálólány azonnal látta, hogy ezek betyárok, az álldogáló alak pedig a betyárvezér. Félelmében megdermedt, lélegzet-visszafojtva figyelte, hogy mi történik. Amikor a gödör elkészült, a betyárvezér intésére az emberek kimentek a templomból, és egy ládát cipelve jöttek vissza kisvártatva. A ládát a gödörbe helyezték. Ekkor e betyárvezér egy verebet tartva kezében a láda fölé állt, a veréb fejét kicsavarta, vérét a ládára csurgatta s jó hangosan, hogy visszhangoztak a Pusztatemplom falai, a következőket mennydörögte:

- Ahogy ennek a verébnek a vére elfolyik, úgy folyjon el annak a vére is, aki ezt a kincset rajtunk kívül elviszi!

A betyárvezér félreállt, a többiek betemették a gödröt, majd elsimították felette a földet. Ezután lassan lépkedve eltávoztak a templomból, utoljára a betyárvezér. A sarokban lapuló lány egész éjszaka nem mert elmozdulni a helyéről, nem aludt reggelig egy keveset sem. Virradat után, miután megtapasztalta, hogy senki sem a templomban, sem a környéken, megindult haza Tordára. Amikor hazaért, elmesélte apjának az éjszaka látottakat. Az azonnal kocsiba fogott, és lányával együtt visszament a Pusztatemplomhoz, s miután látta egy lélek sincs a környéken, kiásta a ládát kiemelte volna, ő is fogott egy verebet s hogy a betyárok átka ne fogjon rajta, lecsavarta a madár fejét, vérét a kincsesládára csurgatta a következő szavak kíséretében:

- Itt folyik a vére annak, aki a kincset viszi!

Ezután a ládát a kocsira téve és letakarva hazahajtottak Tordára, a kincset elrejtették , s csak hosszú évek múlva mertek hozzányúlni és elkölteni. Ezt az igaz történetet a szolgálólány unokája mesélte el a gyűjtőnek, aki számukra megörökítette.