Az Aracsi Kőkecske

Törökbecsén mesélték, hogy a parasztok egyszer a Pusztatemplom mellett egy kőkecskét találtak. A parasztnép nem tudott vele mit kezdeni, ezért nehezéknek használta boronáláskor. Rátették a boronára, és úgy boronáltak vele. Még én is ültem rajta. A kőkecske ugyanúgy nézett ki, mint az igazi kecske, csak kőből volt és le volt törve a farka. Egyszer a parasztok nem találták sehol, pedig összejárnak az egész aracsi határt. Épp kellett volna nehezéknek boronára. Később hallani lehetett, hogy jött egy török lovas, felvette, elvitte a Pusztatemplomba. Azt mesélték, akik tudták, hogy a török a Pusztatemplomba leterítette kabátját, s kicsavarta a kőkecske csonka farkát a helyéről, és sok aranyt talált benne. A kőkecskét aztán ízzé-porrá törte. A kőkecske eltűnését állítólag egy boszorkánytól hallották.