Valószínűleg az igen kedvező természeti tényezők folytán (jó talaj, a víz közelsége miatt) e tájék már igen régen ember által lakott terület volt. Több ezer évre visszamenő tanúságai ennek a feltárt régészeti leletek. A tatárjárás után (1241) – már csak a csatavesztés Muhi-pusztai közelsége miatt is – Csát is elpusztult, de egy rövid század után azonban már újra említés történik róla, miszerint az 1332-37 években pápai adótizedet fizet. Így biztosra vehető, hogy a tatárok (mongolok) kivonulása után IV. Béla király országteremtő munkája nyomán újjáépült országban Csát is újraéledt.
Leghosszabb ideig a Tornallyai család birtoka volt a település: Mátyás király 1474-ben a Tornallyai családnak adományozta más javakkal együtt Borsod megyében Csath, Csitke és Burok belységeket. A mohácsi csatavesztés (1526), majd Buda elfoglalása (1541) után Magyarország három részre szakadt. 1596 októberében a mezőkeresztesi csata után a török seregek feldúlták a környező településeket. Az elmenekülni nem tudó lakosságot fogságba hajtották. E dúlás nyomán Csát is sokáig néptelenné vált. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) Habsburg-ellenes háborúi eredményeképpen Borsod megye az erdélyi fejedelemséghez került, s ezzel biztonságosabb lett Csáton is a lakosság helyzete. 1626-ra lakossága 79 családra szaporodott. A 18. század elejére Csát tekintélyes mezőváros: 1719-ben kiváltságos városként szerepel, 1736-ban pedig református városként említik. 1713-ban és 1715-ben a városban megyegyűléseket is tartottak.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a lakosság jó része Kossuth-párti, szép számmal részt vettek a harcokban is. A szabadságharc vége felé ismét tragédia éri a várost: a cári csapatok felgyújtják Mezőcsátot, épp csak hogy megmenekül a teljes pusztulástól.
Kiegyezés után Mezőcsát is tovább fejlődik mind lélekszáma, mind gazdasági, kézműipari és kulturális viszonyai tekintetében.
Az első világháború 178, a második világháború pedig 509 mezőcsáti életét követelte. 148-ban megindult a TSZ-ek szervezése, az iskolák államosítása. A 60-as évek közepétől több kisebb üzem, vállalat alakult és működött Mezőcsáton.
Új színt jelent a város életében az 1980-as évek közepén megindított és azóta minden nyáron megrendezett fogathajtó bajnokság, melyre az ország távolabbi részéről is eljönnek az érdeklődők.
1991. január 1-én városi rangot kapott Mezőcsát.
Országszerte ismert a 18. század végén kialakult mezőcsáti népi kerámia. A helybeli fazekasok négy edényformát gyártottak: Miska-kancsókat, butykosokat, tálakat és tányérokat. A kerámiák jellemző motívumai a különféle fürtös virágok, tulipánok, változatos formájú levelek voltak, valamint a csőrében virágot tartó madár. A leghíresebb fazekasok Rajczy Mihály, Horváth Sándor, Kovács Dániel voltak. A település utolsó jelentős fazekasa Kovács Bálint volt, aki 1927-ben hunyt el. A népi kerámia legszebb darabjai jelenleg a Néprajzi Múzeumban találhatók.
Értékek
