Története, leírása
Európába új fegyvert hozott és tömegesen terjesztett el a besenyő-kun nép: a könnyű páncélt áttörő buzogányt, melyet vasból kovácsoltak vagy bronzból öntöttek. Ez igen fejlett fémművességre utal. Az egykori fegyver évszázadok alatt harci funkcióját elvesztve megszelídült eszközzé lett az emberi kézben, a nagykunsági utódok kezében a legénység szimbólumává vált, s a későbbi időkben már anyaga (vas, bronz) is változott, leggyakrabban sárgarézből öntötték, hogy tetszetősebb legyen új funkciójának megfelelően. Többnyire tölgyfából és somfából készítették, s vállig érő hosszúságú volt. A legénybot csillagalakú buzogányfejben végződő, köpűvel ellátott, 150-160 cm hosszú botra felhúzott rézöntvény volt. Készítőik (helybeli kovácsok, lakatosok, vándor csengőöntők) hidegen monogramot, évszámot, rozmaringot véstek, illetve ütöttek bele.
Az 1880-as években volt Kunhegyesen a legnagyobb divatja a legénybotnak, de még a 20. század első két évtizedében is a kunhegyesi legények egyik legfőbb dísze, s egyben a legénység jele volt. (Később ezt váltotta fel a nádpálca és a bosnyák árusok által terjesztett sétapálca, a könnyű nád görbebot.) A legények bevonulásuk előtt lefotografáltatták magukat, kezükben legénybottal. A legénységnek ez a dísze a Nagykunságban nem volt mindenhol ilyen általános: Kisújszálláson inkább fokost hordtak magukkal.
A Kunhegyesiek Baráti Köre és a Városi Művelődési Központ 1990-ben szervezte meg közösen az I. Legénybot Alkotótábort. Ennek keretében a környező kuntelepülések fafaragói alkothattak 10 napon át, s hozzájuk a helyben élő gyerekek is csatlakoztak, ismerkedtek a fafaragás fogásaival. Azóta is hagyományos foglalkozásokat, kézműves szakmákat ismerhet meg a fiatalság évről-évre a Legénybot Alkotótáborban. Legyen szó fafaragásról, nemezelésről vagy hímzésről, a gyerekek egy héten át próbálgathatják szárnyaikat az Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központban.
